Nagyikámnak majdnem zárt osztály.... :'(

Jajj....igen, sajnos majdnem bennfogták Nagyikámat a zárt osztályon.... :(
Kezdődött ez reggel. Pont az Antival beszéltem telefonon, mikor csörgött a másik. Mire odaértem, letette, s mivel ismeretlen szám volt, nem foglalkoztam vele, gondoltam, majd visszahívom.
Anti pont mesélte, hogy hajnali egy órakor hívta a nagyim, de mire felvette volna, letette. Mondtam is neki, hogy  lehet, hogy megint "ott voltam nála", majd felhívom, megkérdezem, hogy hogy van.
Erre megint hívott az ismeretlen szám... - a háziorvosa hívott, hogy a házból egy férfi hívta fel őt (gondolom én, ugye egy körzeti orvoshoz tartoznak ugye, s így szól neki), hogy nagyikám a ház előtt hálóingben pakolja a tányérokat a kocsikra, mondván, hogy engem oda bezártak, és éhes vagyok.....
Na mondta az embernek, legyen kedves, maradjon ott, amíg odaér, de sietett dolgozni, így ő elment. Közbe jött pár szomszéd, s felkísérték. Mire odaért a háziorvos, még mindig zavart volt, azt "hazudta" neki, hogy kiszabadítottak engem a kocsiból, s  nemsokára megyek (na ugye szólt nekem telefonon, így én megkértem anyósomat, jöjjön vigyázzon a Rékusra, nem szerettem volna megint a kórházba magammal vinni). Bevitte magához a rendelőbe, így én oda mentem a Nagyimért. Beszéltem anyuval, hogy mi történt, s ő monda, hogy avval álmodott, hogy annó mindeninél én voltam ott, a papánál is rám nehezedett ez a "teher". (sajnos a csalásban lévő tragédiák, halálesetek bekövetkezte előtt mindig én voltam velük, vagy éppenséggel jelen  a bekövetkeztekor) Hallottam a hangján, hogy sír....
Kaptunk egy beutalót a pszichiátriára, befektetésre, megfigyelésre.
Hát ott cirka kettő óra várakozás után sorra is kerültünk. Végtelenül kedves volt a doktornő, mondta, hogy nem szeretne kiszúrni a nagyimmal, hogy bezárja a zárt osztályra, egyenlőre megpróbálna egy gyógyszeres kezelést, ami véleménye szerint javítana a helyzeten. De nem akarta csak úgy felírni, hogy nyomon követés nélkül szedje, hisz ma ő az ambuláns orvos, holnap meg megint más lesz. Így konzultált az pszichiáterrel, akinél már járt a Nagyi pénteken, s fel is írt neki gyógyszert (na erről majd később írok bővebben), hogy akkor megtenné-e, hogy felügyeli. Merthogy DECEMBER 12-ÉRTE ADOTT NEKI KONTROLL IDŐPONTOT.... pffffff...... SZTK. NO COMMENT..... Így pénteken mehetünk is reggel fél9re hozzá. -mindjárt barátságosabb időpont a decemberihez képest!!!!!
Anyuval közben folyamatosan konzultáltam.
Na ezzel az utunkra bocsátottak bennünket.  Holnap hívom a háziorvost, hogy mi is a helyzet, mert, hogy ő úgy gondolta, hogy megfigyelés alatt állítanak be neki valami gyógyszert, ami jelzem, nekem is logikusnak tűnt volna.... nem akarom az ördögöt a falra festeni, de mégis csak a 6-os főút mellett lakik, ami ilyen fajta hallucinációk mellett igencsak veszélyesnek tűnik.
Hazavittem, majd a recepttel elindultam a körmöshöz. Előtte hazamentem, s a Klári elvitte a Rékust ki hozzájuk, hogy kényelmesen tudjam intézni a dolgokat, s az Antiért is tudjak menni Bólyba.

KÖSZÖNÖM KLÁRI, HOGY SEGÍTETTÉL!

 Mikor végeztem mentem a plázába kiváltani a gyógyszert, persze ott nem volt, gyorsan befeküdtem a szoliba, s mentem egy másik patikába. Ezt elvittem a Nagyihoz.
Akkor kelt. -bár az ágya tele volt papírokkal, s nem volt összegyűrve, így rákérdeztem, hogy ülve aludtál? erre mondta, hogy nem, félig feküdt....
Ott még egy kicsit visszadőlt a "félig fekvő" testhelyzetébe, s nagyon nem nézett ki jól, így megmértem a vérnyomását. 142 volt, az nála teljesen jó. Ahogy ott feküdt, belenéztem a szemébe, úgy igazán mélyen, s láttam a megfáradtságot, segítségkérést, és nem is tudom még mi mindent .... nagyon megérintett, olyan közel voltam akkor hozzá, mint talán még életemben sosem!
Megpuszilgattam, s mondtam neki, hogy nagyon szeretem! Erre ő csak annyit mondott, hogy "én is nagyon szeretlek, ugye tudod????" - közben simogatta az arcomat. Nem is tudom, talán sírt a lelkem...

Kimentünk a konyhába, hogy csinál teát, ami végül cappucínó lett. Meg csinált reggelit. A hűtőből elővette  a tegnapi "maradékomat" (ugye nem voltam ott, de nekem csinálta, úgy össze volt katonázva, mint ahogy én szoktam Rékusnak), hogy kérem-e. Mondtam, köszönöm szépen, de nem kérem. Kicsit megzavarodott ott a kenyerekkel, kettesével pakolta ki a tányérokra, de segítettem neki.
Megreggelizett, majd bevette a  reggeli gyógyszereit - amit én nem is figyeltem miket vesz be, mert ezzel olyan nagyon tisztába van, hogy mit mikor kell szedni, hogy nem is gondoltam, hogy baj lehet - , s mondta, hogy mit fogunk ebédelni? s ránézett az órára, majd mondta, hogy milyen korán van, hajnali 4 óra..... na mondom oppá... Nagyikám, nem hajnal van, hanem délután! Mondom csak nem a reggeli gyógyszereidet vetted be? Mondta, hogy de! Na ekkor megnéztem a pszichiáter által felírt gyógyszert is, és látom, hogy 4 szem hiányzik, annak ellenére, hogy csak kettőnek kellett volna.... na akkor itt tudatosult bennem, hogy ő minden alvás után azt hiszi, hogy egy új nap van!
Maradtam még egy darabig, majd elindultam. Gondoltam, mielőtt lemegyek Antiért beugrok Ágihoz, elmondom neki mi történt, hisz úgyis útba esti lefelé. Közbe hívott Anti, hogy behozzák, nem kell lemennem, de ha már úton voltam, nem fordultam vissza. Elmeséltem Áginak, s nem is időztem sokat, indultam vissza.
Csenge nagyon hiányolta Rékust, nem értette, hogy miért nincs velem.
Hazafelé beugrottam a tescoba, majd pont mikor jöttem ki, hívott Anti, hogy nemsokára hazaér.
Egyszerre értünk haza. Felpakolt, majd indultunk is Rékusért.
Kinn még beszélgettünk, Dragan feltelepítette a navit a telefonomra (KÖSZI DRAGAN! :) )
Hívtam közben a Nagyit, hogy mizu, de nem vette fel, többszöri csörgetésre se, így mondtam Antinak, hogy hazafelé álljunk meg, meg szeretném nézni. Felmentem, láttam, hogy égnek a lámpák, de nem reagált se a kopogára, se a csengőre, a kulcs meg a zárba. Ekkor a levélbedobó nyíváson bekukucskáltam, s láttam, hogy könyököl, nyitva a szeme, szóltam neki, de pár percig csak meredten nézett maga elé, nem reagált semmit. Végül válaszolt, s beengedett. Még jó, hogy felmentem, mert a gyógyszert nem vette be, így én szépen összekészítettem neki, s beszedte.
Na kivettem belülről a kulcsot, jó éjszakát kívántam, s kívülről bezártam, mondtam neki, ne hagyja benn a kulcsot, így ha van valami, akkor be tudok menni!
Hazajöttünk, Rékus annyira elaludt, hogy egyből betettem az ágyba, had aludjon (reggel szigorún fürdés lesz, na meg ágyhúzás :) ). Én lefürcsiztem, beírtam a blogba a mai napnak a címet, majd hamar el is aludtam.....
Most hajnali fél 4 van, 1 óra óta vagyok ébren, nem tudok aludni.... csak kattog az agyam.... csak forgolódtam az ágyba, így gondoltam hasznossá teszem magam, s talán segít, hogy kiírhatom magamból a történteket!
Nézelődtem a neten, van-e olyan hirdetés, hogy 24 órás felügyeletet vállalna ápolónő. Találtam is kettőt, egy alternatívának nem rossz, mondjuk személyesen kell velük beszélni, hogy meglássuk milyen, na meg, hogy merre hány méter.

Mikor kijöttünk a kórházból, kéz a  kézbe jöttünk. Mondta a Nagyi: látod, most te vezetsz engem.
Hát igen, fordult a kocka. Mikor kicsi voltam, ő vigyázott rám sokat, kinn lakott nálunk, mikor még Kozármislenybe laktunk családi házba. Ő gondoskodott rólunk, míg anyuék dolgoztak.
Ez a világ legtermészetesebb dolga, hogy most én segítek neki, hisz most ő van az én segítségemre szorulva!

Ennek a bejegyzésnek végszavául:

Gyermekként születünk, s gyermekként halunk meg.....