2011. július 20., szerda

Vihar

Tegnap reggel hívtam Nagyikámat, hogy írja össze mi kell a boltból. Mondta, hogy nem tudja mije van otthon, s majd visszahív. Így is lett, s első kérdése ez volt: Rakott krumpli jó lesz ebédre? - :) Mondtam neki, hogy köszike, de nem ebédelünk mi ott, mert ebbe a melegbe elmegyünk strandolni. Elmentünk gyorsan menüzni, majd bevásároltam neki, s vittem fel egy adag meleg ételt, mert volt itthon, így nem kellett aznap főznie.
Le is mentünk Orfűre  a Kis-tó strandra, hát, mire felvertük a napozó sátrat, s elheveredtünk rajta, jöttek a nagy fekete felhők! Hmmmm.... le is bontottunk a  sátrat, de még nem pakoltunk össze egyből, hátha kisüt még a nap.


Hívott nővérem, hogy beugranának az utazóágyért, mondtam, h nem vagyunk otthon, de majd szólok, ha hazaértünk. Benyomtunk egy palacsintát, s indultunk is haza. Rékus elaludt a kocsiba, így beugrottunk a mekibe egy menüre. Itt ért minket utol a vihar, ú, semmit nem lehetett látni, úgy szakadt. Olyan szél volt, h alig akart kinyílni a kapu is.
Jöttek is Ágiék, gyerekek jól szétszedték a lakást (pillanatok alatt - édesek voltak! :) ), beszélgettünk kicsit, majd siettek is el.
Én gyorsan bedobtam két adag mosást, addig játszottunk Rékussal, s mikor az uccsót teregettem, addig Rékus SÉTÁLT A SZOBÁJÁBÓL A FÜRDŐBE, A KÁDIG!!!! - és ezt többször ismételte oda-vissza! :D
MEGY A GYEREK!
Hívott anyu, h nem éri el  a nagyit, s hogy beszélt a Bátyussal (anyu bátyja), elmondta mi van a nagyival. 
Mondta, hogy még próbálja hívni, s nem sokára hívott is, hogy elérte, s aludt. 

2 megjegyzés:

  1. Rékus micsoda szép kiscsaj lett! Gratulálok. A sétához szintén, ügyeeees! Öröm látni! Pussz nektek

    VálaszTörlés