2011. június 28., kedd

Áááááálomkór....

Reggel 7 órakor ébredt nagysága. Hát  a 8-óra valahogy nálam szimpatikus reggeli ébredési idő, de mostanában a fél9, fél10 is előfordul. Természetesen (szerencsére most már írhatom ezt) este fél9-től alszik. Én ugye még kicsit nézelődök a neten, Bariköztöt nézek, na meg itt írom a sorokat... :)
Na szóval korai volt a reggeli ébresztő, de szokás szerint behoztam magam mellé, oldalra feküdtem,ő meg kiszolgálta magát a reggelivel. Én bele is aludtam kicsit, de ezt nem nézte jó szemmel, egy határozott bimbóharapással felébresztett... :)
Kicsit hancúroztunk, majd fél10 körül megint cicizni akart (persze, ha látja egész nap azon lógna), én meg kihasználva a helyzetet, hogy akkor pihizhetek egy kicsit, engedtem neki. :D olyan voltam, mint akit jól fejbe vágtak, iszonyat....
Rékus be is aludt, így ezen felbuzdulva én is behunytam a szemem. Mikor mocorogni kezdett láttam, hogy jól elszaladt az idő, bekummantottunk laza két órára :))))))
Igaz megkésve, de megkapta a tízóraiját, majd ebédidőbe az ebédet is.
Összekészültünk, s indultunk a dédihez. Anyu már ott volt, az ablakból figyelt, így jött is le, s elvitte Rékust addig sétálni.
Minden alkalommal meg kell állapítanom, hogy az én Nagyikám, igencsak robban le... :((((( Hihetetlen, felfoghatatlan, józan ésszel érthetetlen gondolatai, elképzelései, cselekedetei vannak. Eljárt felette az idő.
Már majdnem kész voltam a frizurájával, mikor anyuék megjöttek.
Bementek a kisszobába, s játszottak az ottani játékokkal. Van egy nagy barna maci, annak halandzsázott nagyokat Rékus. Be nem állt a szája. Már kb 2 hete sláger ez a halandzsa, nekem szokott így magyarázni, cifrábbnál cifrább arckifejezésekkel :) -majd megpróbálom levideózni.
Hazajöttünk, anyut is megfosztottam egy kisebb hajmennyiségtől, majd hazavittük.
Rékus szépen elvan a kompba, csak be kell csuknom a háló ajtaját, mert bemegy, s kifelé beakad a küszöbbe, s akkor jön a kiabálás, hogy:  "Anya! Segíts!" :)

2011. június 27., hétfő

Héééétfőőőőőő ....

Délelőtt dolgoztam,s már hallottam, hogy valami történik odakinn, még jó, h pont a Dénes papa volt itt, így megkértem vigyázzon kicsit Rékára, míg kiállok a kocsival, merthogy az aszfaltot marták fel, vízvvezetéket cserélnek ... persze, semmi papírt nem dobtak be, hé paraszt, gurulj ki a járgánnyal, mert ha nem bennmaradsz, kitudja meddig.... :S
Meg jött a klímás! :) - ideért! ...és  szerencsére csak tölteni kellett a klímát! :) így az 5000 pénzből meg is volt! :) 
Hívott az autószerelő, hogy lenn maradt a forgalmi.... (nem tudom miért vették ki a kocsiból... ), így miután Rékus felébredt, elmentünk érte.
Hívtam Kata barátnőmet, hogy mit csinálnak, merthogy én szívesen sétálnék. Mondta, hogy anyuját várja, de addig szívesen sétál velünk! :) Így hazafelé arra vettem az irányt. Odaérve nagyon fúúúújt a szél, így nem sétáltunk, inkább mi mentünk fel. Jaj, Tomóka nő mint a gomba! :) van ám kép rólunk, de még nincs nálam, el kell kérnem! (majd beteszem! :) )
Hazafelé bementünk az Aldiba, mert ott múltkor nagyon finom joghurtot vettem, meg ha már ott voltunk benéztünk a többi boltba is, miket adnak.

Este írt apa, bedepizősdi sms-t, amire írtam, hogy nem tudom hívni, mert ki van kapcsolva  a családi csomag, még nem kapcsolták vissza, s én nem is tudtam csinálni semmit az ügy érdekében, majd holnap az anyukája elintézi. Na erre sms sms-t követett, s felhívtam, mondtam neki, hogy na ez most drága beszélgetés lesz, mert kb. sokszázért hívom, meg még ő is fizet a fogadásért..... 

Sajnos nem érzi át, hogy baromira nem egyszerű nekem se egyedül, na meg ha már itt tartunk, hogy nem csak ő van egyedül, hanem én is!!!!! Ahogy Ő nélkülünk van, mi ugyanúgy nélküle vagyunk!!!! 
Ez sajnos ezzel jár. El kell döntenie mit akar, mert sajnos mindent egyszerre nem lehet. Én mondtam neki, hogy ő döntse el, mit szeretne, s bárhogy dönt, mellette vagyok! Ő így döntött. Ezt el kell fogadni, hogy ez ezzel jár. Meg kell próbálni pozitívan hozzáállni. Gondolok itt arra, hogy nem úgy kell nézni, hogy még egy hét mire hazaér, hanem, hogy már CSAK egy hét és itthon lesz!
Sokszor úgy érzem bánt, mikor azt mondja: "Látom te elvagy...." - merthogy dolgozok, s sétálok a szabadidőnkben a lánnyal...., ne adj Isten néha még össze is futok valakivel.
Csak, hogy javarészt egyedül vagyok, a kutya se szól hozzám, s legyek mindig csupa mosoly, bármi bánt, bármennyire vagyok is egyedül, mert a kislányom nem láthat rajtam semmi negatív dolgot...
Nem értem...talán itthon kellene ülnöm egy sötét sarokba, bedepizve egy csomag 100as zsepivel????
És amikor hazaér, természetesen nem lehetek fáradt, nem lehet rossz napom, és mindent adj uram isten, de rögtön csináljak.... tényleg nem értem.... biztos rossz neki, hogy távol van, de nem én tehetek róla, nem rajtam vezesse le....

2011. június 26., vasárnap

Vásár és Dédizés

Reggel beugrottam a plázába a pannonhoz, elintézni a családi csomagot. 
Érdekes dolog történt, aszondi a csajszi, hogy a nevemre kell íni a kártyát .... már 3 éve megvan, és névre szólóan vettem, de mindegy. Így most várni kell egy napot, míg átáll.
Benéztünk a vásárba is kicsit, épp beléptem a kerítésen, már találkoztam is  anyósomékkal, így velük nézelődtünk tovább. 
Katáékkal is összefutottunk! :)
Nem értünk haza alvásra, így a babakocsiba már elaludt :



A kocsiba  még egy fél órát aludt, majd fél2-től 4óráig itthon. Ébredéskor ebédelt (igen, megcsúsztunk rendesen), be is vert 2 adag kaját (az én főztömből mindig sokkal többet eszeik, szinte falja! :) )
Jött Gerg, levágtam a haját, összetakarítottam, megszokott időben meguzsiztattam (simán, minden gond nélkül megette az adagját) majd elmentünk kicsit nagyikámhoz.

2011. június 25., szombat

Séta a városba

Reggel kicsit skypeoltunk apával. Ebédre kínait terveztem, mutattam is neki a  receptet.... (imádja a kínait).
Rékus segített kibontani a soya szószt :


Ilyen lett:
Ébredés után nem szólt, játszott:


Ma sétálhatnékom volt, így ki is írtam egy közösségi portálra. Dana (ált.isk. oszttársam), akivel már 1001 éve nem taliztam, írt, hogy ő szívesen jönne! :) Nagyon megörültem neki, fél óra múlva taliztunk is.
Sétáltunk Szt. István téren, Király utcába, Ferencesek utcájába, Kossuth téren.... bejártuk a belvárost. Fagyiztunk, cappucinoztunk és beszélgettünk.

2011. június 24., péntek

Apa meglepibe hazajött egy kicsit :))))))))))))))))))

Reggel már 9-re jött az első vendégem, majd nem sokkal rá, előbb ideért a következő is.
Mikor a másodikat csináltam, kopogtak -gondoltam, ki kopog, hisz később jön már csak vendégem.
Hát az Anti volt! :) Erre ment, s beugrott egy órácskára. :) Kis szeretgetés meg után kikísértük a kocsihoz.
Visszaérve megjött a Dragan az anyukájával. Míg én hajat vágtam, addig a Dragan megpróbálta feltenni a telefonomra  az IGo-t, ami részben sikerült csak, mert kell még hozzá vmi program, ami már nem fér rá a  kártyámra, így kell egy nagyobb kártya is....
Egész délután vártam a klímást, mert mondta, h megnézi a kocsit, hogy mi van....de nem jött Evil or Very Mad !!!
Így uzsi után elmentünk a tescoba, élelmet venni, mert a héten még nem főztem, és már vágytam egy kis meleg ételre.
Nagyon király a kocsi, beér az öv, ááá....nem is találok szavakat, mennyire örülök! :D

Rékus DVD-t pakolt: 

2011. június 23., csütörtök

KÉSZEN VAN! :)

...és majdnem elfelejtettem: KÉSZ VAN A KOCSIM! :)
Van légzsákom, meg biztonsági övem :) -be tudom magam kötni :)
Már csak apróbb dolgok vannak vissza, mint pl. a műanyagok elölről, vagy a klíma (remélem csak gáz nincs benne).

Klári és Sanyi köszönöm a segítséget! :)

Babatali Sucerékkel kiegészülve! :)

Reggel összeszedtük magunkat, s leugrottam a boltba. Gondoltam sütök valamit, vaciláltam a kuglóf és a sós kifli között, de végül a kifli győzött, mert általában édes nasik vannak.
Gyorsan neki is álltam gyúrtam, dagasztottam, porszívóztam, nyújtottam vágtam, sütöttem, (Rékus aludt) - felmostam.
És, meg is jöttek a többiek! :) Egyre jobban élvezik egymás társaságát, látszik rajtuk, ahogy figyelik egymást, nézik, hogy játszik a másik az adott játékkal.

Egy csoportkép (sajnos Maresék már elmentek):
Játszottak a tanulószékkel:

Zoé úgy gondolta, nem koptatja a térdeit tovább, ő már járkált:
Tünde Zoéval:
Olivér Sucer kisfia:


 Sucer gyermekei, Ilang és Olivér:
Sucer Olivérrel:
 Gergő jóllakva:
Bercibó:



Közös játék:
Majd a lakás minden szegletét igénybe vették:

6 órakor mentek el Zoéék, Rékus uzsonnázott, s ő úgy gondolta alszik egyet fürdésig.
Fél8kor kelt is fürdeni. Gyors cicizés után már aludt is :)

2011. június 22., szerda

Apával skypeoltunk! :)

Délelőtt hajat mostam, meg pakolásztam kicsit.
Rékus délelőtt:
Miután felébredt Rékus, megetettem, s elindultunk a Szlivenhez a  DM-be, vettem pár üveges kaját, hogy ha kell, legyen, mert kifogyott a tár.Beszéltem közbe Antival, mondta , hogy épp a tengerben csücsül... :) -hát lettem volna a helyébe, mert rólam patakokban folyt  a víz....
A sok cuccost hazahoztam (nem volt sok, de súlya annál inkább), majd mentem a K.R. hívott egy előadásra, azt meghallgattam. Közbe hívott anyósom, hogy az Anti skype-on van, na siettem is haza! :)
Itthon beszéltünk apával, megmutatta  a tengert is.
Nagyon örült apájának, meg akarta fogni :)

Ezt apa csinálta rólunk, skype-al:



Én is csináltam, de nem találom a  gépen, hogy hova mentette :( -majd pótlom....

2011. június 20., hétfő

Apa útnak indult ;(

Reggel korán keltünk, mert apa ma indult útnak :(
A lányom  igen hangosan nemtetszését mutatta ki, hogy fel lett ébresztve, de hát menni kellett. 6-kor indultunk el Bólyba. Amíg Anti bepakolt a kamionba, Rékust megszoptattam, mert már nagyon követelte a jussát! :D
Hazafelé az autópályán jöttem, most szigorúan betartottam a sebességkorlátozást, hisz nem siettem sehova (nem is voltak kinn a  rendőrök).
Hazaérve nagyon üres volt a ház, el is kapott a sírás.... :'( hívtam is Antit, hogy nagyon üres a lakás, s hogy hiányzik.... :( Jaj, igen az első nap a legrosszabb, ez mindig is így volt, de a mai kifejezetten katasztrofális....
Napközben volt pár vendégem, meg hívott a szerelő  is, hogy vigyem le holnap reggel 8-ra a kocsit. Mondtam, hogy nem tudom levinni, mert dolgozok, erre ő, hogy őt nem érdekli, hogy hogyan, de juttassam le :O na, nekem megint nem kellett több, ha már az alaphangulatom megvolt mára, megint sírvafakadtam :(
Hívtam anyósomat, s mondta, hogy reggel eljönnek apósommal, s leviszik nekem a kocsit. Örülök neki és KÖSZIKE! :)
Este alig akart elaludni a lánykám, jól megkeveredett a reggeli ébresztővel.

2011. június 18., szombat

A fővárosba, de csak gyorsan.....

Tegnap este az Anti vett a vaterán egy laptopot, így még mielőtt visszaindulna elmentünk ma érte.
Reggel 7kor már kezdtem dolgozni, volt két ballagó kontyom. Ithon gyorsan szedelőzködtünk, s indultunk is.
Rékusra anyukám vigyázott ma, már egy hete be lett tervezve, mondjuk nem éppen pesti út miatt, hanem kettesbe egy mozit stb. terveztünk, de így alakult.
Útközbe Szekszárdon megálltunk egy bababoltnál, mert a neten találtunk egy triciklit (a mamáék már egy hónapja szóltak kb, hogy nézzek a lánynak triciklit, mert ezt szeretnének neki szülinapjára, oda is adták a pénzt, ha meglátom, meg tudjam venni) :

MILLY MALLY Boby Szülőkormányos tricikli

- Fémvázas tricikli, mely 3-4 éves korig használható (18 kg).
Az első kereken lévő pedálokat függetleníteni lehet a keréktől, hogy a haladás által megforgatott pedálok ne üssék a gyerek lábát, így akár az elülső pedálokat is lehet használni lábtámaszként. A szülő a tricikli végén lévő - levehető- tólókar segítségével tudja irányítani a gyermeket a helyes irányba. Az ülésen lévő puha gumírozás és biztonsági öv megakadályozza, hogy a gyerek könnyen lecsúszhasson az ülésről.
Az ülés távolság állítható és az első tengely rugozott a nagyobb kényelem érdekében.
Gumikerekekkel!

Minden szempontból megfelel! Kiemeltem vastaggal  a szempontokat.
A maga egyszerűségében fantasztikus! (Nem tetszenek az agyoncsicsázott típusok :S )Na és nem utolsó sorban nagyon jó árban volt: 13.990.-

Nem volt egyszerű megtalálni a boltot, mert Anti rossz címet írt ki, így telefonos segítséget kértünk, egy telefonszámért. Felhívtam az embert mivel már dél volt, s csak addig vannak nyitva, hogy ugyan Pécsről jöttünk, s szeretnénk venni egy triciklit! Nagyon segítőkész volt, mondta, hogy odaszól a lányoknak, hogy várjanak meg minket! :)
Vettünk neki egy szívószálas poharat is.

Valmi rendezvény volt (asszem Streetball), le volt zárva a bolt környéke, ez a kép ott készült:


Most nézem csak, "szép darab" vagyok még mindig :S

 Kemény utunk volt Pestre, mivel nincs gáz a klímába ... izzadtunk rendesen. 30,5 C-t mutatott a kocsi, meg még tűzött is a nap be a szélvédőn...ajjjajjjajjaj.....

A Westendbe találkoztunk a sráccal, egyetemista a srác. Tényleg fullos kis gép, hihhetetlen jó vásárt csinált vele az Anti. Januárba vette a srác a gépet, de memóriával s egyéb csodákkal bővítve. Van még rá 2,5 év garancia.

Itt helybe meg is ebédeltünk, majd beugrottunk az Ikeába, mert anyu megkért, hogy hozzunk neki egy szárítót, ha már Pestre megyünk. Hát szárítót nem kaptunk, de gyors amit láttam és tetszett azt hoztam :) 

 Haza én vezettem! Nyomtam is neki, hogy hazaérjünk, hamar. A pályán a levezetőnél lehet lefotózott a rendőr, remélem nem kapok ajcsit! 
Rékám a nyakamba"ugrott" mikor meglátott! :) Anyu azt mondta nagyon jó kislány volt! Szépen aludt, evett! :)
Gyorsan kimentünk Szőlősre, hogy Anti megmutassa a gépet, meg apujánál otthagyta, hogy nézze át, meg csináljon valamit (telepíteni vmi cuccost).
Gyors fürcsi után csicsi!

2011. június 17., péntek

Tv szerlő, autószerelő ....

Délelött elvittük a tv-t szervízbe, mert már hónapok óta "rossz" volt, megnyújtotta kifelé a képet. Én már egész jól hozzászoktam, de Antit nagyon zavarta. Mondtuk, hogy csinálják meg még ma, mert én jövőhéten egyedül már nem fogom tudni elhozni, s Anti akkor is csak péntek este jön, így esélytelen mutatvány lenne.
Közbe hívott az autószerelő, hogy le kellene mennünk, hogy kiolvassák a légzsákok indítókódját vagy micsodáját, merthogy találtak nekem "olcsóért", s megrendeltük! :D -áááááá egybe lesz a kocsim!!!!! :D:D:D:D

Másfél órát kellett várnunk, míg megnézték, addig elmentünk sétálni. Betértünk a Park étterembe (Pellérden), Anti ivott egy sört, én üccsiztem, meg ettünk egy pizzát. Egész jó volt, meg hát mint kiderült, szállítanak házhoz ki pécsre is ingyé ;) -nem mintha szoktunk volna rendelni pizzát, de ha szükség lenne rá, egy lehetőséggel több.
Utána kimentünk Szőlősre a mamáékhoz. Hívtam a szerelőt, mondták, lehet menni a tv-ért. Rékust addig otthagytunk a mamáékkal. Nem lett tökéletes, de sokkal, de sokkal jobb lett! Azt mondták ennyire tudták, jobban nem lehet. 4500 lett az ára. Viszonylag olcsón megúsztuk.
Hazavittük a tv-t, beüzemeltük, majd mentünk a lánykánkért.
Hazafelé bementünk a  tescoba, majd jöttünk is haza.

2011. június 16., csütörtök

Szigetvár - Strandolás :)

Délelőtt elmentünk a Vasút utcai bababoltba, gyerekülést nézni. Belepróbálgattuk Rékát, s találtunk egyet ami nagyon tetszett, meg is vettük.

Hazafelé elaludt  a kis csibém a babakocsiba:


Kettő órára mehettünk a kocsiért. Útközbe felszedtük a Dragant, így ő el tudott már menni az autójával a dolgára. KÖSZI DRAGAN A KOCSIT! :)
Beugrottunk még a praktikerbe strandsátorért, majd egyenesen mentünk le Szigetvárra.
Nagyon meleg volt. Kis segítséggel (egy pasas látta, hogy szenvedünk vele, így jött, s navigált :D ) összeállítottuk a sátrat, s mentünk is locsizni.

Etette apáját:

Nasizgatott:

 

... és természetesen a pakolás sem maradhatott el:

Jól bekenegettük magunkat, így egyikünk sem sült le. Ettünk egy lángost, meg fánkot is. Nagyon finom volt!!! :)
Hazafelé vettünk dennyát is :P  az egyik faluba a ház előtt árult . hmmm....finom édes volt! :)

Szerda - Szerelőhöz a kocsit....

8-ra kaptam időpontot a szerelőhöz, féktárcsa és betét cserére, de csak fél9re értünk le. Amíg csinálták, a mama eljött értünk, bementünk addig a vásárba nézelődni. Voltunk a Régióba, meg sétáltunk kicsit a városba. Anti vett egy rózsafüzért a kamionba, szerencsét hozzon neki az úton! - nem igen hiszek benne, de úgylegyen!

Mire visszaértünk, mondták, hogy beállt a munkahenger, azt meg kellett rendelniük, így csak holnap lesz kész. Strandolni akartunk ma , de így nem lett belőle semmi. Kölcsönkaptuk a Dragan kocsiját, s kimentünk szőlősre, hogy azért a lány legyen jó levegőn.
Átugrottunk Kővágótöttösre, megnéztük a Csabiék kocsmáját is, meg beszélgettünk kicsit :)
Addig Rékusra a mama vigyázott.

Már "önállóan" fogatmos :)


2011. június 14., kedd

Kedd - Bmassékkal

Reggel elmentem gyorsan a gyerekorvoshoz, mert 10:50-re időpontunk volt az Ortopédiára. Persze ezt az időpontot a barátosném kérte, mivel én annó feladtam  a próbálkozást, mikor már X. napja nem vették fel a telefont. Kata is csak úgy kapott időpontot, hogy ráállította az anyukáját az ügyre.
Na ott nem éppen jó modorból ötösre vizsgázott orvosok voltak, köszönés nélkül mintha  a seggükből rángattak volna ki minket.... s még le is b.szott, hogy ugyanmár, miért ennyi idősen hozom a gyerekemet. Mire erre azt a választ adtam, hogy hát sikerült végre időponthoz jutnom. Na nem kellett neki több se, hogy én miért mondok ilyet, mert ő a telefonba azt kérdezi, mikor hozza, ma vagy holnap? -kühm... mondom ez az időpont már egy hete megvan, de én azt mondtam, hogy nem lehet elérni őket telefonon, mivel több napi próbálkozás után elegem lett az ügyből.... na kaptam a  szebbnél szebb grimaszokat.... Nem is tette vele Rékáta  vizsgáló cuccosba, csak a pelenkázóhoz húzta az UH fejet.... (mondván, hogy "ekkora gyerek" a maga alig 70 cm-ével és közel 7 kg -jával nem fér bele.... na itt mosolyogtam egy nagyot, hogy akkor mit csinálnak a nagyobb csecsemőkkel. Ránézésre még lehet nagy is lett volna az a cucc :D )
Vissza kellett menni a lelettel vizsgálóba (ami 2 emelettel leljebb van, természetesen mindenféle betegséggel, hordágyon fekvő beteg felnőttek társaságában -nem értem miért nem lehet ezt ilyen helytől távolabb tenni), ahol a doki nekemtámadt, mi az, hogy ekkora gyerek még nem volt Ortopédiailag megvizsgálva... mondom Jó napot kívánok doktor úr, még mielőtt letámadna, szeretném közölni, hogy igen volt a gyermekem már ortopédusnál, csak éppen nem itt, hanem a MÁV rendelőben, ahol nincs UH, ezért kellett még ide is elhoznom. Erre ő, hogy mit kerestem én a MÁV rendelőbe. Hát mondom oda adta a gyerekorvos a beutalót.... megint következett a fejleharapás, hogy miért oda adta, de erre én már csak annyit mondtam, hogy kérdezze meg a doktornőt....
Hú olyan ideges lettem tőlük, hogy még  a szandált is fordítva adtam rá a lányra....

Gyorsan beszaladtunk a Lidl-be, hogy vegyünk üccsit meg rágcsát, amit viszünk ki Malomvölgybe a piknikre. Közben beszéltem Krisztivel, mondta, h nem a játszóhoz, hanem a büféhez táboroztak le. Fel is hívtam Dénest, hogy ott főznek a lányok, de mondta, hogy csak 4 után tud nyitni, mert dolga van. Ugye ma jöttek Barbiék Németországból, s egy szabadtéri bográcsozás lett betervezve, ami részünkről el is maradt, mivel elmosta a 2 mm-nek behirdetett eső, ami természetesen nem 2mm lett, hanem 26.... a városba csak úgy hömpölygött az utakon a víz.
Ezért Melindáékhoz szabadult be a banda, mi ott csatlakoztunk. Mivel közben volt egy kis pangó idő, beugrottunk a plázába ebédelni (gondolván, hogy akkor a pörinek is lőttek). Kriszti megmentette a pörit így én abból is falatoztam egy kicsi, ha már csak fél adagot ettem a kínaiba.
Nagyon aranyosak Barbiék, kellemeset csalódtam megmondom őszintén :) nagyon közvetlen, jó humorú nő.
A családja is igen kellemes.
A gyerekek pillanatok alatt szétszedték Jázmin szobáját (Melinda lányáét), nem volt nehéz, voltak hozzá éppen elegen, számszerűsítve 8 an :)

 Pörkölt:

Rékus Jázminnal:

És a gyermekrengeteg :)   

Bementünk még az Árkádba, majd hazajöttünk.

Hétfő

Ma miután felkelt Rékus, mentünk Szőlőse a mamáékhoz. Vittük a kompot is neki, nagyon jól elvolt benne, elkutyázott, meg érdekelték a cicák is.
Ott voltak a Klári testvéréék, meg apósom apukája, a dédipapa is.
Képeim nincsenek sajnos, de majd kérek a mamától, biztos készült pár fotó :)

2011. június 12., vasárnap

10 HÓNAPOS LETT! :)

Jaj, hihhetetlen, de igen, már 10 hónapos az én NAGYLÁNYOM! :)
Kicsit összefoglalom, miket is tudunk már, mennyit fejlődtünk az elmúlt egy hónap alatt:
  • Integet pápá-t :)
  • süti a pogácsát
  • odahozza Jancsi - bohócot
  • "kérem szépen"-re (többnyire) odaadja a kezében lévő tárgyat (mivel úgy tanítottam, hogy utána visszaadtam neki, hogy  "tessék" - ezt is tanulja, így már vissza is veszi amit odaadott :D )
  • ajtót nyitogatja
  • kézbe kapaszkodva jár
  • étvágya remek, nem hogy nem finnyás, de dupla mennyiséget eszik :) -nem látszik tudom :)
  • táskából minden probléma nélkül kipakol :)
  • önállóan megreggelizik (természetesen nem magának vágja a kenyeret meg a paradicsomot, de én csak elé teszem tányérba, s szépen elfogyasztja )
  • megérteti magát, pontosan el tudja mondani, mutogatni, hogy mit akar. 
  • felemeli a kezét, ha azt szeretné, hogy vegyem fel
  • rámutat arra az ételre, amit meg szeretne enni, arra a játékra, amit meg szeretne kapni. 
  • Fix alvásideje van, általában már csak naponta egyszer alszik, de ha az alvásidő elcsúszik, lerövidül vagy kimarad, akkor nyűgös lesz.
  • Egyre akaratosabb, olykor már hisztizik is, ha valami nem az elképzeléseinek megfelelően alakul. Követelőzik.
  • Folyton rohangálni kell utána, mert mindent megnéz, kipróbál, megfog, szétpakol, újra és újra bajba keveri magát. 
  • Mindent tud! - pontosan tudja, minek hol a helye, hogyan működik, hol kell bekapcsolni, mit szoktunk csinálni vele.
     Ma Malomvölgybe voltunk hivatalosak bográcsozásra anyuékkal. Miután Rékus felébredt, indultunk is.
    Hát mikor kiértünk, mondta anyu, hogy otthon főzte lábosba a gulyást, s nem is lett az igazi.
    Megterített nekünk kinn, elég furi volt, hogy ketten eszünk, ezt se így képzeltem el a családi bográcsozás címén, de a  gulyás szerintem finom volt.
    Ezt felültetőzte az, hogy Dénes elment a dolgára, ottmaradt anyu, meg a Dénes anyukája. Na ő sikeresen beszólt valamit, amire én visszaszóltam (ugyan már, most találkoztunk másodszor vagy harmadszor, s elkezd kioktatni....na neeeeeeeem! -ja merthogy ezen kívül nagyon hozzánk nem szólt....)
    Ja, és természetesen anyu ugrált ki-be a  büfébe, míg az anyukája tőlünk elkülönülve rejtvényt fejtett.... no comment.
    Mondtam is anyunak, hogy köszönöm, de én inkább elmegyek, nekem ez nem tetszik.
    Anti mondta, hogy maradjuk, ezért jöttünk, de én nem éreztem így jól magam.
    Ezt én úgy képzeltem el, hogy kimegyünk, közösen megfőzzük bográcsba a kaját, leülünk EGYÜTT ebédelni, beszélgetünk, stb.
    Mondjuk nagyikám beteg, nővérem céges buliba (...), én alapból mondtam is, hogy napolni kellene.

    Ez már a második kint kajálós próbálkozás ami kudarcba fulladt --> vagy hétköznap kell bográcsozni, vagy nem kell bográcsozni.

    Nem avval volt nekem a problémám, hogy anyu ott dolgozik kinn, hanem az, hogy akkor ne szervezzünk már így oda programot.... a családi összejövetel ne erről szóljon!

    Bementünk a plázába, hívtam  az Ágit, h otthon vannak-e, felköszöntenénk Gergőt, de ő céges buliba, s mondta Gerg Csengivel mennek MOST ki Malomvölgybe..... (no comment).
                

    Szombat

    Dél előtt motsam, levágtam Anti haját, ebédeltünk, beszélgettünk, majd Rékus alvása után Anti lement Bólyba, hogy Anti kitakarítsa a kamiont. -lekísértük.
    Én leoldottam benzinnel a  ragasztót a kamion elejéről, míg Anti belülről pucolt a ki a kocsit.
    Megnéztük belülről, kipróbáltam az ágyat is, hát nagyon kényelmes benne az ágy, ezerszer jobb mint itthon. Már hetek óta fáj a hátam, azon belül konkrétan egy csigolyám, nem tudom hova kellene mennem megnézetni, na de ugye ott van az a bizonyos mikor is... kellene bőrgyógyászatra kérnem időpontot, nem csak magamnak, hanem Rékusnak is, megnézetni az anyajegyeimet, meg az övét is.
    Hazafelé bementünk az Árkádba, kenyérért, lottót feladni, meg még egy pár dologért, na nem mintha nem lett volna kifosztva minden, így sokra nem mentünk vele, de mindegy.
    Hazajöttünk, Anti készülődött, majd ment osztálytalálkozóra. Én meg gyorsan szétszedtem a babakocsit, mert kifolyt rá a csemiubi, azt elég brutál volt a bukéja ezáltal a gyereknek is... :D kimostam, majd Rékámat vittem locsizni.
    Bealudt hamar, de gy óra múlva kb felsírt, átvittem magamhoz, de nagyon felpörgött, nem tudom mi volt vele, nekem meg ragadtak le a szemeim. Sokszor el is kummantottam, de a lány felébresztett - szerencsére.

    Péntek

    Reggel hívtam Apát, hogy mikor ér haza, pont akkor jött át a határon. Mondta délután valamikor,s  hogy ő gulyást enne. Majd szól, ha induljak le érte.

    Ma volt a Mezőszélben a gyereknap, így elmentünk oda Rékussal.
    Nagyon tetszett neki:


















    Nem maradtunk sokáig, mert már álmos volt, az autóba el is aludt - mentünk bevásárolni a gulyáshoz.

    Hazaérve nekiálltam a levesnek, majd Rékus ismét elaludt, mert csak egy órát aludt a kocsiba.
    Én addig felmostam, blogot írtam, meg készülődtem.
    Apa hívott, hogy 7re már mehetünk érte. (jól elhúzódott :(  ... )
    Csináltam képeket is a kamionba róluk:





    Hazaérve már fürdettünk, majd nagy hancúr lett, nem igen akart Rékám aludni.